NAGYON JÓ, NAGYON JÓ.

HÁT IGEN, ILYEN IS KELL EGYSZER.

NAGYON JÓ MOST MINDEN.

SZALAGAVATÓM VOLT, CSODÁS.

ÉN SEM HITTEM, HOGY ILYEN JÓL FOGOM VISELNI.

SZINTE AZ EGÉSZ NAPOMAT ELVITTE.

PRÓBA, CIPŐVÉTEL,RUHAPRÓBÁK,SZÖRNYŰCIPŐS VONULÁS.

ELVISELNI, HOGY TE MOST NEM TÁNCOLHATSZ.

VAGYIS, HOGY MÉG NEM.

DE AZÉRT EGY KICSIT MÉGIS.

AMÍG AZ OSZTÁLYFŐNÖKÖD ÉNEKEL NEKED.

ÉS PERSZE AZ EGÉSZ OSZTÁLYNAK.

ÉS AZT ÉREZNI, HOGY JÓ ITT NAGYON.

AZTÁN A SULIBAN ÖT ÓRÁT VÉGIGSZENVEDNI.

ÉS SZOCIÁLIS JÁTÉKOT JÁTSZANI.

AZ ÓRÁN A TÖBBIEKKEL EGYÜTT.

ÉS RÁJÖNNI, HOGY MEKKORA ISZONYÚ SZERENCSÉM VAN.

HOGY NEKEM HETENTE EGYSZER KELL CSAK ÖT ÓRÁT SZENVEDNEM.

ÉS ÍGY TÖK JÓ SZENVEDNI.

DE MINDENNAP NEM VISELNÉM EL.

NEM ÉN, TUTIRA.

HA VALAMI NEM MEGY, NEM KELL ERŐLTETNI.

ÉS NEKEM NEM MEGY, NAGYON NEM MEGY, HOGY VALAMIT ROSSZUL, UNALMASAN TANULJAK MEG.

ERŐSEN ÉS IZGALMASAN MUSZÁJ TANULNOM.

AZT TUDOM MEGJEGYEZNI CSAK.

ÉS BENN RITKA MADÁR AZ ILYEN TANÁR.

JÓ EMBEREK MIND, EZ BIZTOS.

DE AZ, HOGY HOGYAN TANÍTANAK, EGÉSZEN MÁS KÉRDÉS.

ÉS AKKOR ITT VAN MÉG BERNÁTOM.

IGEN, ISMÉT, ÚJRA, MEGINT.

EZ MÁR CSAK ÍGY VAN.

DE JÓ ÍGY, NAGY A KÜZDÉS BENNEM.

ÉS BENNE IS ISZONYÚ HARCOK VANNAK.

TELJESEN MÁSKÉPPEN ÉLÜNK MINDKETTEN.

ÉS MÉGIS ÍGY A JÓ, ERRE VAN SZÜKSÉGEM.

NA ERRŐL TÉNYLEG CSAK ENNYIT.

A TÖBBI MÁR CSAK MIRÁNK TARTOZIK.

ÉS ITT VAN MÉG MINDEN APRÓ SZÉPSÉG.

AMIBŐL EGYRE TÖBB VAN.

MA PÉLDÁUL ESETT A HÓ.

ÉS TEGNAP ÁLOMBAN VOLTAM.

ISMÉT EGYÜTT A NAGY CSAPAT.

ÉS ÉN VEZETTEM A CSOPORTOT.

ÉS NAGYON ÉLVEZTEM AZT, HOGY MINDENT ÉN TALÁLTAM KI.

ÉS VÉGRE JÓANYÁM SEGÍTSÉGE NÉLKÜL IS MEGOLDOTTAM VALAMIT.

ÉS ÚGY TALÁLKOZTUNK UTÁNA,MINTHA MÁR SEMMI BAJOM SEM LENNE.

KETTESBEN BERNÁTTAL LIMONÁDÉVAL VÁRTUK JÓANYÁMAT.

KÉSŐ ESTE VOLT, ELVÉGRE FELNŐTTEK VAGYUNK.

ÉS OLYAN JÓ VOLT AZT ÉREZNI, MINTHA.

DE EZ NEM MINTHA, EZ LESZ EGYSZER.

RENGETEG ERŐT SZERETNÉK ÖSSZEGYŰJTENI.

MERT KI AKAROK TARTANI.

KI AKAROK ÉS KÉSZ.

EZ VAN MOST.

NAGYON JÓ, NAGYON JÓ.

Kommentek
  1. Én