KÜLÖNKIADÁS.

MA KAPTAM EGY KÉRDÉST DRÁMÁN, A BERZSENYIBEN.

MIRŐL ÍRNÉK, HA ÚJSÁGÍRÓ LENNÉK.

ÉN AZT MONDTAM, HOGY BÁRMIRŐL, CSAK POLITIKÁRÓL NEM.

AZTÁN ESZEMBE JUTOTT, HOGY MÉGISCSAK KÉNE ÍRNI.

VALAMI OLYANRÓL, AMIT HETEK ÓTA VISZEK MAGAMMAL.

SOK MINDENT HALLOTTAM, OLVASTAM RÓLA.

ÉS NEM TUDOM, HOGY MI AZ IGAZSÁG.

CSAK ROSSZAT LEHET RÓLA HALLANI.

ÉS ÉN IS RÉMÜLTEN GONDOLTAM MAGAMRA,HISZEN AKÁR ÉN IS ÉLHETNÉK EGY ILYEN INTÉZETBEN.

GÖDRŐL VAN SZÓ.

MÁR SOKSZOR ELKÉPZELTEM MAGAM NORMÁLISNAK.

SÚLYOSAN FOGYATÉKOSNAK MÉG SOHA.

MOST TUDATOSAN PRÓBÁLTAM MAGAM HÁLÁTLAN SZEREPBEN ELKÉPZELNI.

TUDATOSAN, HISZEN OKOS VAGYOK ÉS KÉPES VAGYOK ERRE.

SOKAN AZT HISZIK, HOGYHA VALAKI NEM BESZÉL,ÉS MÉG ÉRTELMI SÉRÜLT IS,AKKOR MINDEGY MI TÖRTÉNIK MELLETTE.

NEM ÉRT, NEM BESZÉL, SEMMI BAJ, NEM TUD REAGÁLNI.

LEGNAGYOBB BŰNÖKET EZEKKEL AZ EMBEREKKEL LEHET ELKÖVETNI.

ÉS AKI EZT TESZI, AZ A LEGNAGYOBB GAZEMBER.

NÉMÁKKAL MEGTENNI MINDAZT, AMIT EGÉSZSÉGES TÁRSAIVAL SOHA NEM TENNÉL,A LÉTEZŐ LEGMOCSKOSABB DOLOG.

ITT SOK EMBERRŐL VAN SZÓ.

AKIKNEK MOST FOGALMAM SINCS, HOGYAN FOG TOVÁBB ALAKULNI AZ ÉLETE.

BEZÁRJÁK A HELYET, SZÉTSZÓRJÁK ŐKET, MI LESZ.

NEKEM ISZONYÚ NAGY SZERENCSÉM VAN.

PEDIG NAGYON IS JÓL EMLÉKSZEM ARRA,AMIKOR A DIAGNÓZIST MEGKAPTAM.

ÖT ÉVES VOLTAM, NAGYON NEHÉZ VOLT VELEM.

KÉT HÉT ALATT TELJESEN MAGAMBA FORDULTAM.

A NŐ, AKI VIZSGÁLT, MEGKÉRTE JÓANYÁMAT,HOGY MOSTANTÓL CSAK SAJÁT MAGÁVAL TÖRŐDJÖN.

RAJTAM NEM LEHET SEMMIT SEGÍTENI.

JÓL EMLÉKSZEM MINDEN SZAVÁRA.

NEM BESZÉLTEM AKKOR EGYÁLTALÁN.

NEM IS VOLT SEMMI SZEMKONTAKTUSOM.

MÉGIS AKKOR RÁNÉZTEM A NŐRE ÉS ORDÍTOTTAM.

ERRE JÓL EMLÉKSZEM.

MOST, AHOGYAN HALLGATOM A RÉMTÖRTÉNETEKET,ARRA GONDOLOK,EZEK AZ EMBEREK NEM CSAK EGY ILYET HALLHATTAK.

ELKÉPZELNI SEM TUDOM, MILYEN LEHET BEZÁRVA.

MILYEN LEHET, HA NEM SZERETNEK.

MILYEN LEHET ÚGY ÉBREDNI MINDEN REGGEL,HOGY NINCS SEMMI MÁS A NAPBAN.

NINCS MIÉRT FELKELNI.

NINCS KIÉRT ÉLNI.

NINCS JÖVŐ, NINCS SEMMIFÉLE CÉL.

SZERINTEM MINDENKINEK SZÜKSÉGE VAN ILYENRE.

EZ NEM SZABAD, HOGY A SÉRÜLÉS FOKÁN MÚLJON.

MINDENKINEK VAN SZEREPE EBBEN AZ EGÉSZBEN.

ÉN NEM HISZEK, NEM TUDOK ABBAN HINNI,HOGY BÁRKI IDE TELJESEN FELESLEGESEN SZÜLETNE LE.

AZT GONDOLOM, HOGY MI KEVESEK VAGYUNK AHHOZ, HOGY MEGÉRTSÜK AZT, AMI BENNE VAN ISTEN TERVÉBEN.

ÉS EZ ÍGY IS VAN JÓL.

DE LEGALÁBB TUDATOSAN NEM KÉNE BELERONDÍTANI EBBE A TERVBE.

FOGALMAM SINCS, HOGY MILYEN LEHET EGY OLYAN EMBERNEK,AKI NEM TUD BESZÉLNI, NINCS ESZKÖZE ARRA, HOGY BESZÉLJEN.

AZT TUDOM, HOGY MINDEN EMBERT UGYANOLYAN TISZTELET KELL, HOGY MEGILLESSEN.

ÉS AMIRŐL NEM TEHET, NEM BÁNTHATJA SENKI.

EZEK AZ EMBEREK NEM KÉSZAKARVA, TUDATOSAN ILYENEK.

AHOGYAN ÉN SEM ÖRÖMÖMBEN LETTEM AUTISTA.

HA MÁR EZ VAN, AKKOR LEGALÁBB NE BÁNTSATOK MINKET.

PRÓBÁLNÁM MEGMAGYARÁZNI, DE NEM LEHET.

ÉN AZT TUDOM, HOGY NAGYON MÉLYEN ÉRZEM EZEKNEK AZ EMBEREKNEK AZ ÉRZÉSEIT.

ÉS AZOK NAGYON NEM JÓK.

EMBERT MONDTAM, DE NEM VALÓSZÍNŰ,HOGY TÉNYLEG EMBERKÉNT KEZELTÉK VOLNA ŐKET.

EZ A LEGNAGYOBB DRÁMA EBBEN.

ÉS ETTŐL ÉRZEM ÉN, HOGY NEM AKAROK ILYENEKRŐL ÍRNI.

MERT NEM LEHET MIT ÍRNI.

KEDVENC PÁPÁM MONDTA, HOGY AZOKNAK AKAR A HANGJA LENNI, AKIKNEK NINCS HANGJA.

ÉN IS CSAK EZÉRT ÍRTAM MOST ERRŐL.

 

Kommentek
  1. Én