Kedves Panka! Gyakran olvasom blogodat, nagyon tetszenek írásaid. A stílusuk és a témájuk is. Tetszik, ahogy megállsz a világ részleteinél, elemzed őket. Ösztönből, rutinból élve sokszor csak az előre van, a tervek és célok felé száguldás, és közben eltűnik az idő, a pillanat élménye. Két kisfiam van, 5 és 2,5 évesek, mindketten érintettek az autizmusban. Kívülről látom őket, így próbálom szokatlan viselkedésükön át kipuhatolni belső világukat. Összhangba szeretnék kerülni velük. Bejegyzéseid reményt adnak, hogy egy nap majd ők is ki tudják majd fejezni gondolataikat. Közben küzdök saját sablonjaimmal, elvárásaimmal, álmaimmal. Nehéz valakit elfogadni, ahogy van, ha nagyon eltérő attól, amit korábban képzeltem róla. És várni türelemmel, segíteni önmagává formálódni. Örülnék, ha egyszer megírnád a történetedet, ahogy visszaszerezted a világot. Örülnék, ha anyukád és húgod társad lenne az írásban. Fontos, amit adni tudtok egy ilyen naplóban. Megint valamit megérthetnének, akik nem találkoztak ezekkel a határokkal. Akik meg beléjük ütköztek, talán megtalálhatnák az átjárót. Írj, írj, bátran, mindenről.