IZZÁSBAN.

ÍGY ÉRZEM MAGAM, IZZÁSBAN.

BELÜL NAGYON INDULATBAN VAN MINDEN.

VAGYIS MOZGÁSBAN.

MOZGÁSBAN, VAGYIS ÁLLANDÓAN MUNKÁBAN.

FEJEM CSAK HEMZSEG A SZAVAKTÓL.

SZAVAKTÓL, MONDATFOSZLÁNYOKTÓL, VERSRÉSZLETEKTŐL.

DALOKTÓL GYERMEKKOROMBÓL.

TANULT ÉS OLVASOTT SZAVAK KERGETIK EGYMÁST.

TANULTAK, BONYOLULTAK, DE MÉG NEM TUDOM KIEJTENI ŐKET.

OLVASOTTAK, AMELYEKET SZINTÉN NEHÉZ MÉG KIEJTENEM.

DE EZT NEM IS KÉNE MONDANOM.

VALÓSZÍNŰLEG ÉPPOLYAN NEHÉZ VAGY KÖNNYŰ KIEJTENI AZT A SZÓT, HOGY PIRIMIDINVÁZ,MINT AZT, HOGY OLLÓ.

VAGY AZT, HOGY KÖSZÖNÖM.

NEM HISZEM, HOGY A SZAVAK HOSSZÁN VAGY RÖVIDSÉGÉN MÚLIK AZ, HOGY KIEJTEM ŐKET.

ÉS HA MÁR KIMONDTAM, RAGADOK HOZZÁ.

HA EGY SZÓT KIMONDOK, NEM TUDOK SZABADULNI TŐLE.

UTÁNA TÖBB PERCIG MINDENRE AZT MONDOM.

JÓANYÁM SZOKOTT VÁRNI EGY KICSIT.

VAN, HOGY JÓT TESZ, VAN, HOGY NEM SEGÍT.

VAN, HOGY SOK SZÓT KI TUDOK MONDANI.

VAN, HOGY NEM SIKERÜL EGYET SEM.

DE BEJÁRATOTT UTAT ÉPÍTEK A FEJEMBEN.

JÓANYÁMNAK IGAZA VAN EBBEN IS.

ISZONYÚ SOKÁIG NEM HASZNÁLTAM EZEKET AZ UTAKAT.

ÉS ELSZOKTAM, HOGY MENJEK RAJTUK.

A HANGOMAT SEM SZOKTAM MEG.

IDEGENNEK TŰNIK A SZÁMOMRA.

HOZZÁ KELL SZOKNOM.

EZ IS EGY TANULÁSI FOLYAMAT.

GYAKORLÁS, GYAKORLÁS.

ISTENI JÓ ÉRZÉS, HOGY NEM CSAK BESZÉD VAN.

HA NEM TUDNÉK ÍRNI, BETŰTÁBLÁN KOMMUNIKÁLNI,AKKOR SOKAN AZT HINNÉK,NEM TUDOK MÁST, CSAK ALMÁT ÉS KÖSZÖNÖMÖT MONDANI.

EMBER TRAGÉDIÁJÁT HOGYAN TANULNÉK.

HOGYAN LENNÉK KÉPES BENN TANULNI A SULIBAN.

ÍGY JÓ, HOGY AMÍG MÉG NINCS BESZÉD,ADDIG IS KÉPES VAGYOK KIBÁNYÁSZNI MAGAMBÓL, AMI BENN VAN.

ÉS BENN NAGYON SOK VAN.

EGYRE TÖBB.

ÉS EGYRE TÖBB LESZ.

NÉHA MUSZÁJ RENDET RAKNI OTT BENN.

MERT ISZONYÚ KUSZASÁG VAN.

RENDETLEN SZEKRÉNY.

IKEÁBA KÉNE MENNI.

SOK KIS FAKKOT BESZEREZNI.

MINDENT A HELYÉRE TENNI.

NEKEM, SOKSZOR MONDTAM MÁR,EZÉRT JÓ A TANULÁS.

JÓ SOK MINDENT EL TUDOK TENNI A HELYÉRE.

FIÓKBA, POLCRA.

ÁLLÓ, MOZGÓ KÉPEKET IS ELTESZEK.

HANGOKAT, EGÉSZ HOSSZÚ SZÖVEGEKET.

JÓANYÁM HANGJÁN SOK MINDENT ELŐ TUDOK VENNI, HA KELL.

JÓANYÁM MOZDULATAIVAL TANULTAM SZINTE MINDENT,AMI KELL AHHOZ, HOGY JOBBAN TUDJAM ÉRTENI AZ EMBEREKET.

ÍGY ISTENI JÓ ÉRZÉS MENNI A METRÓN PÉLDÁUL,ÉS FIGYELNI AZ EMBEREKET.

AZTÁN, HA MEGBESZÉLJÜK KÖZBEN, KI MIT ÉRZETT,AKKOR MINT EMLÉKET, EZT IS ELTESZEM.

ÉRZELMEKET IS ELTESZEM.

SOK MINDENT ŐRZÖK, ÉS EGYRE JOBBAN ÉRTEM EZEKET.

KICSIT MÉG ÖSSZE-VISSZA DOBÁLVA HEVERNEK.

KICSIT MÉG NEHÉZ ELŐSZEDNI.

DE EGYRE JOBBAN ÉRZEM, EGYSZER KÉPES LESZEK ÉRTELMEZNI EZEKET.

LASSABBAN, AZ LEHET.

JOBBAN AGYALVA MINDENEN, AZ IS LEHET.

DE EZ IS EGY ÚT, AMELY NEM ANNYIRA KITAPOSOTT.

NÉHA AZON GONDOLKOZOM, MI LEHET A FEJEMBEN BELÜL.

VAN, AMI ISZONYÚAN GYORSAN MŰKÖDIK.

ÉS VAN, AMI ISZONYÚAN LASSAN.

ÉS MINDIG AZ VAN, HOGY AZ EGYSZERŰ DOLGOK A NEHEZEK.

A LEGNEHEZEBBEK.

DE EZ IS EGY ÚT.

MINDENT BE KELL JÁRATNI.

JÓ LENNE MÁR JÁRNI EZEKEN AZ UTAKON.

JÓ LENNE MÁR JÁRNI.

ADDIG IS GYAKOROLOK.

ÉS IZZÁS VAN BENN.

VÉGÜLIS MÉG MINDIG JOBB,MINTHA UNALMAS BÉKE LENNE.

IZZÁS VAN.

Kommentek
  1. Én