ÍGÉRET FÖLDJE.

JÓ KIS CÍM ISMÉT.

ÍGÉREM, NEM LESZ HOSSZÚ.

MÁR MAJDNEM ALSZOM.

IGEN, JÓL LÁTOD KEDVES OLVASÓ.

DÉLUTÁN NÉGYKOR ALSZOM.

ÉJJEL NEM MEGY ANNYIRA MOSTANÁBAN.

INKÁBB NAPKÖZBEN.

MOST MÉG OKÉ.

MÉG NINCS SULI.

DE HA LESZ, AKKOR JÓANYÁM KÍMÉLETLEN.

SZÓVAL KEMÉNY ÉS SZIGORÚ.

DE ISTENI JÓ ÉRZÉS, HOGY ENNYIRE KELL, HOGY TELJESÍTSEK.

ÉS REMEK ÉRZÉS ÉREZNI, HOGY ÉN IS ÉREK VALAMIT.

ÉS NEM IS KEVESET.

DE NEM EZ AZ, AMIRŐL ÍRNI AKARTAM.

HANEM AZ ÍGÉRET FÖLDJÉRŐL.

AMI NEKEM IS OLYAN MESSZE VAN, MINT A BIBLIÁBAN A ZSIDÓKNAK VOLT.

MÉGIS ÁLLANDÓAN MENETELTEK.

HITTEK BENNE.

NEM ADTÁK FEL.

ÉN UGYAN KERESZTÉNY VAGYOK,ÉS NEM ZSIDÓ,DE ÉN IS MENETELEK HITTEL, RENDÜLETLENÜL.

EGYÉBKÉNT SEM SZÁMÍT, KI MILYEN VALLÁSÚ.

ŐRÜLTEK GYÜLEKEZETE AZ EGYHÁZ, AKÁRHOL IS VAN.

AZT GONDOLOM, CSAK AZ ISTEN SZAVA SZÁMÍT.

EMBERKÉZ BÁRMIT TÖNKRE KÉPES TENNI.

SZINTE BÁRMIT.

DE EZ SZINTE SEMMIT SEM SZÁMÍT.

NEM BAJ, HA NEM MOST, HA NEM ITT.

ÍGÉRET FÖLDJE BENNED VAN.

MAGADBAN KELL MEGTALÁLNOD.

ÉN EGYRE INKÁBB HISZEK ABBAN, HOGY ELJÖN MAJD AZ IDŐ,AMIKOR TELJESEN ÉP LESZEK.

MERT MOST IS AZ VAGYOK.

CSAK MÉG NEM MEREM MEGMUTATNI MÁSOKNAK.

KIVÁLASZTOTTAKNAK IGEN.

ÉS EBBŐL NAGYON KEVÉS VAN.

DE EZ  ÍGY VAN JÓL.

ÍGÉRET FÖLDJE BENNEM VAN.

Kommentek
  1. Én