CSILLAGHULLÁS.

ÍGÉRTEM, HOGY ÍROK A CSILLAG-CSOPORTRÓL.

JÓANYÁM KITALÁLÓJA AZ EGÉSZNEK.

AZ VOLT AZ ELKÉPZELÉS, HOGY EGYÜTT TANULJUNK ÉP GYEREKEKKEL.

AZ IS VOLT ELKÉPZELÉS, HOGY ŐK IS TANULHASSANAK TŐLÜNK.

EZÉRT IDE-ODA JÁRÁS VOLT A KÉT VILÁG KÖZÖTT.

ÉN PÉLDÁUL MATEKRA ÉS TÖRIRE JÁRTAM ÁT A MÁSIK OSZTÁLYBA.

ŐK PEDIG SZOCIÁLIS JÁTÉKRA, HITTANRA, TESIRE JÁRTAK ÁT HOZZÁNK.

SOK MINDENRŐL KELLENE MOST MESÉLNEM.

FONTOS MEGEMLÍTENEM, HOGY MINDEN TÁRGYAT JÓANYÁM TANÍTOTT NEKEM.

AMIKOR HAZAÉRTÜNK KÉSŐ DÉLUTÁN,ÉS ESETLEG NEM VOLT MÁS DÉLUTÁNI FOGLALKOZÁS,AMIRE VINNIE KELLETT ENGEM,AKKOR ESTE KÉSZÜLT MÉG KÉSZÜLT MÁSNAPRA HOSSZAN.

ÉS RENGETEG MINDENT EL KELLENE MÉG MONDANOM.

Ő IS TUDJA, HOGY ILYEN NEM LESZ SOHA TÖBBET.

MINDEN REMÉNYEM AZ LEHET, HOGY EGYSZER JÖN VALAKI,ÉS ÚJRAÁLMODJA EZT A CSODÁT.

CSODA, AHOGYAN EGYÜTT TANULTUNK.

CSODA VOLT MINDEN EGYES ÓRA.

ANNYIRA ERŐSEN TANÍTOTT MINKET JÓANYÁM.

ANNYIRA AKARTA, HOGY MINDENT ÉRTSÜNK.

MINDENT, EZÉRT MINDENT HASZNÁLT.

A TESTÉT, ARCÁT, KEZÉT.

HANGJÁT, TEKINTETÉT.

VOLT OLYAN, HOGY LÁMPÁT HASZNÁLT, VOLT OLYAN, HOGY KESZTYŰT HÚZOTT A KEZÉRE.

SZENZÁCIÓSAN JÁTSZOTT EL NEKEM ÉS MINDENKINEK SOKFÉLE HELYZETET.

ÉRZELMEKET LASSAN ÉS GYORSAN.

HELYZETEKET LASSAN ÉS GYORSAN.

HANGGAL ÉS HANG NÉLKÜL.

ISZONYÚAN ERŐSEN CSINÁLT MINDENT, NEM LEHETETT NEM FIGYELNI RÁ.

SZEGÉNY SZÓLT NEKEM, HOGY NE CSAK RÓLA ÍRJAK.

ÉN MEG BESZÓLTAM NEKI, HOGY CSAK RÓLA FOGOK.

A CSILLAG CSOPORT AZ Ő ALKOTÁSA.

MINDEN APRÓSÁGOT KIGONDOLT SZÉPEN ELŐRE.

AZT, HOGY MIT HOGYAN FOG TANÍTANI,ÉS MINDAZT KITALÁLTA, AMI BENNÜNKET KÖRBEVETT.

SZÍNEK, FORMÁK, SZÉP DOLGOK.

ÉN AZTÁN TUDOM, HOGY MÁSHOL ERRE NEM FIGYELNEK.

JÁRTAM TÖBB HELYRE, KEVÉSRŐL TUDNÁM ELMONDANI,HOGY IGAZÁN SZÉP KÖRNYEZET LENNE SZÁMOMRA.

EZT SZOKTA ÚGY FOGALMAZNI JÓANYÁM,HOGY EZEK AZ ALAPDOLGOK, NEM AUTI-SPECIFIKUSAK.

AMI MINDENKINEK JÁR, AZÉRT MERT EMBERNEK SZÜLETETT.

SZÓVAL ALAPDOLGOKBAN IS KITŰNT, MEG AUTI-SPECIFIKUSBAN IS SZERINTEM.

EZT HÍVJÁK ÚGY, HOGY MAXIMUMOT NYÚJT MINDENBEN.

ÉS MÁSOKRA IS ÁTRAGAD EZ.

AKI BEKERÜLT A CSOPORTBA, MINDENKI SOKAT AKART ADNI A CSOPORTNAK.

GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK EGYARÁNT.

IGYEKEZTEK MINKET ÚGY ELFOGADNI, AMILYENEK VAGYUNK.

MINDENKIT EL KELL OLYANNAK FOGADNI.

CSAK AKKOR TUD ELINDULNI A VÁLTOZÁS ÚTJÁN.

TUDOM, HOGY NAGYON IDEGESÍTŐ, AMIT MOST MONDANI FOGOK.

A NAGY IGAZSÁG AZ, HOGY SEMMI CSODÁLATOS NEM VOLT EBBEN AZ EGÉSZBEN.

VAGYIS NEM CSODA, HANEM KŐKEMÉNY, IGAZÁN KEMÉNY MUNKA.

TELJES FIGYELEMMEL, KONCENTRÁCIÓVAL EGÉSZ NAP, MINDEN PILLANATBAN.

EZER HELYZETBEN AZONNAL DÖNTENI, AZONNAL A JÓT VÁLASZTANI.

VAGYIS MEGPRÓBÁLNI A LEHETŐ LEGJOBBAT VÁLASZTANI.

ÉS VOLTAK NAGYON KEMÉNY HELYZETEK.

AZT SEM TUDOM, HOGYAN BÍRTA KI EGYÁLTALÁN.

AKIVEL EGYÜTT TANULTAM, EGY SRÁC,NEM IGAZÁN AKART SEMMIT CSINÁLNI EGÉSZ NAP.

HA TEHETTE, EGÉSZ NAP APRÓ PAPÍRDARABOKAT GYÁRTOTT.

UTÁNA ÓRÁKIG KÉPES VOLT REPTETNI AZOKAT BÁRHOL.

KÉPTELENSÉG VOLT EBBŐL KIHOZNI.

HA MÉGIS SIKERÜLT,AKKOR ZSENI VOLT MATEKBÓL ÉS VERSET ÍRT.

JÓANYÁM ERRE HAJTOTT.

MINDENT MEGTETT, HOGY MINÉL KEVESEBB KÉNYSZERT KELLJEN MEGÉLNIE.

DE VOLTAK NAPOK,AMIKOR MÉLYEN BENNE VOLT.

KOMOLY SEBEKET OKOZOTT JÓANYÁMNAK.

NÉHA KESZTYŰBEN TANÍTOTT, NÉHA PARÓKÁBAN.

KITALÁLHATÓ, HOGY HOL PRÓBÁLT SEBEKET EJTENI.

DE AKKOR IS DOLGOZNIA KELLETT.

ÉS DOLGOZOTT IS.

ÉS NAGYON, DE NAGYON SZERETTE JÓANYÁMAT.

LÁRIFÁRI, ÍGY HÍVTA CSAK.

EGYSZÓVAL RENGETEG MUNKA.

KITARTÓ, MAKACS, KONOK.

JÓ LENNE ILYENNEK LENNI.

JÓ LENNE MÉG EGYSZER EZT MEGÉLNI.

ÚJRA, BÁR JOBB LENNE MÁSOKKAL MÁSHOL VALAMI ÚJAT ALKOTNI.

EGY IGAZI CSILLAGHULLÁST ELŐIDÉZNI.

DE EZ MÁR NEM A MÚLT, HANEM A JÖVŐ.

JÓANYÁM FÁRADT NAGYON.

JÖVŐ HÉTEN JELENTKEZEM.

Kommentek
  1. Én