BERNÁTBÚCSÚ.

AUTISTAKÉNT TUDOM, HOGY VANNAK OLYAN DOLGOK, AMELYEKRŐL NEM BESZÉLÜNK MINDENKINEK.

NEHÉZ MOST MEGSZEGNEM EZT A DOLGOT.

FÉLIG KINN, FÉLIG BENN VAGYOK MÉG.

MOST INKÁBB BENN, MINT KINN.

HÁLÁS VAGYOK "B" BETŰS BARÁTOMÉRT.

ISTENI ÉRZÉS, HOGY EGY ILYEN EMBERREL LEHETTEM EGYÜTT.

HOGY REMÉLHETŐLEG AZ ELSŐ VOLT CSAK.

ÉS NEM AZ UTOLSÓ IS EGYBEN.

MERT VÉGE.

SOKSZOR PRÓBÁLTUK MEG KÖZÖS ERŐVEL.

MINDEN HULLÁMVÖLGY UTÁN FELFELÉ ÍVELÉS JÖTT.

EGY KICSIT SOK HULLÁMZÁS VOLT BENNE.

TÚL SOK.

AUTINAK NAGYON SOK SZORONGÁSSAL JÁRÓ HULLÁMZÁS.

MINDKETTŐNKNEK MINDEN EREJÉT IGÉNYBE VETTE.

PRÓBÁLTUNK SEGÍTENI EGYMÁSNAK.

SEGÍTETTÜNK IS RENGETEGET.

ÍRTUNK KÖZÖS KÖNYVET IS, LEGALÁBBIS ELKEZDTÜK.

REMÉLEM, EGYSZER MÉG VÉGÉRE ÉRÜNK.

FALAT MÁSZTUNK, LEGALÁBBIS EZT TERVEZTÜK.

ÉN SZOKATLANUL ÜGYESEN MÁSZTAM.

MEG IS IJEDTEM.

EGYEDÜL TUDOK VALAMIT, AMIT MÁS IS NEHEZEN.

KITARTOTTUNK EGYMÁS MELLETT, AMIKOR NAGYON NEHÉZ VOLT.

KARÁCSONYESTE EGYEDÜL,FÉLBESZAKADT SZÜLETÉSNAP.

SOK APRÓ TÖRÉS, TÖRÉS, REPEDÉS.

A RAGASZTÁS ELENGEDETT.

TÚL SOK EZ EGY ILYEN EMBERNEK, MINT MI VAGYUNK.

NEM TUDUNK EGYMÁSNAK BIZTONSÁGOT ADNI.

GYORSAN VÁLTOZTATJUK A VÉLEMÉNYÜNKET.

PRÓBÁLUNK NORMÁLISAN VISELKEDNI, MINT AZ ÁTLAGOS PÁROK.

ÉS PONTOSAN EZ NEM MEGY.

VAN EGY ÁTLAGOS FORGATÓKÖNYV.

KAPCSOLAT ELEJE, KIFUTÁSA.

HÁZASSÁG, GYEREK, LAKÁS, MUNKA.

EZ A MEGSZOKOTT.

MINDENKI ÍGY CSINÁLJA.

DE MI NEM VAGYUNK ÁTLAGOSAK.

EBBEN SEM.

DE EZ NEM FELTÉTLEN BAJ.

MEG IS BESZÉLTÜK.

ISTENI VOLT KIMONDANI, HOGY SEMMI BAJ, HA EGY MÁSIK FORGATÓKÖNYV ALAPJÁN ÉLÜNK.

CSAK ÉPPEN ÚGY SEM MŰKÖDIK.

MINDKETTEN RETTEGÜNK ATTÓL, HOGY EGYSZER KI KELL JÖNNI.

NAGYON AKARJUK, ÉS NAGYON FÉLÜNK IS TŐLE.

ÉS EBBEN NAGYON SOKAT SEGÍT,HA A MÁSIK MEGÉRT MINKET.

MEG IS ÉRTETTÜK EGYMÁST, DE ISZONYÚ ÁRAT FIZETTÜNK ÉRTE.

VÉGE VAN.

ÉN SOHA NEM HITTEM ABBAN, HOGY VALAKI EGYSZER ÉSZREVESZ ENGEM, MINT NŐNEMŰ LÉNYT.

MOST SEM HISZEM MÉG EL, HOGY EZ MEGTÖRTÉNT.

HA LEÍRNÁNK KÖNYVBEN, NYOMA LENNE.

MÁS IS LÁTNÁ, HOGY MIT KÜZDÖTTÜNK AZÉRT, HOGY NE LEGYEN VÉGE.

KÉT AUTI AMENNYIRE SEGÍTI, ANNYIRA ROMBOLJA IS EGYMÁST.

NEM JÓ KONSTELLÁCIÓ.

ÉN HITTEM ABBAN, HOGY JOBBAN ÉRTJÜK EGYMÁST.

ÉRTÉSSEL NEM IS VOLT GOND, SEGÍTENI NEM TUDOK MÁR TÖBBET.

TESTEM, LELKEM FELADTA A KÜZDELMET.

EGYSZERŰEN NEM MEGY.

SOKÁIG GONDOLKODTAM, HOGY EGYÁLTALÁN LEÍRJAM-E EZEKET.

MAGÁNÜGY.

DE NEM EGÉSZEN.

FONTOS, HOGY MÁSOK LÁSSÁK, HOGYAN MŰKÖDÜNK.

HOGY IGENIS VANNAK ÉRZELMEINK.

HOGY NEHEZEN TUDUNK KIJÖNNI ONNAN BENTRŐL,DE EGY IGAZÁN ERŐS ÉRZELEM MINDENRE KÉPES.

HOGY TUDUNK NAGYON SZÉPEN SZERETNI.

HOGY KI TUDJUK MONDANI AZT, HA VALAMI NEM JÓ.

AUTI DOLGOKAT TUDUNK FELRÚGNI.

A MÁSIKÉRT VAGYUNK RÁ KÉPESEK.

EZEK ÁLTALÁBAN NEM JELLEMZŐK RÁNK.

DE ÚGY LÁTSZIK, MÉGIS.

SZÉP VOLT MINDEN, CSAK NAGYON NEHÉZ.

TÚL NEHÉZ VOLT NEKEM, ÉS NEKED IS.

MINDEN EMLÉK MÉLYEN A LELKEMBE VAN BEÍRVA.

OTT IS MARAD.

NYUGODT VAGYOK.

NEM BOLDOG, DE NYUGODT.

BÚCSÚZOM.

Kommentek
  1. Én