SZOMBATI TÁNCTERÁPIÁN VOLTAM.
FESTETTEM IS TENYÉRREL.
LE SEM TAGADHATNÁM,MERT ARANYBAN ÚSZIK MÉG MINDIG A TENYEREM.
ÉN VILÁG ÉLETEMBEN SZERETTEM TENYÉRREL FESTENI.
JÓANYÁM IS ISZONYÚAN ÉLVEZTE.
EZT EGYÉBKÉNT SOHA NEM ÉRTETTEM.
MÁRMINT AZT, HOGY MIÉRT KELL MINDENHONNAN, MINDENÁRON KITILTANI A SZÜLŐKET.
ÉN ÖRÜLNÉK NEKI, HA A SZÜLŐK IS TÁNCOLNÁNAK VELÜNK.
ÉS ARANYKÉZZEL FOGNÁNAK MINDENKIVEL KEZET.
PERSZE TUDOM, HOGY EZ NEHÉZ DOLOG.
NEM MINDENKI AKARJA EZT SZÜLŐKÉNT.
DE AKI SZERETNÉ, AZT NEM TILTANÁM KI.
JÓANYÁMAT SOSE ÉRDEKELTE, NEM AZÉRT JÖTT BE VELEM SOSE,HOGY CSAK VELEM LEGYEN KIZÁRÓLAG.
AZT ÉLVEZTE, HOGY SOK EMBERREL LEHET.
MOST KINN ÜLT EGYEDÜL,DE OLYAN JÓ, HOGY ENGEDTE,HOGY NEM HARAGUDOTT AZÉRT, HOGY EGYEDÜL AKAROK BENN LENNI.
SZÚRÓS TEKINTETTEL ÜLTEM BENN.
NEM MÁSOKRA NÉZTEM ÍGY, MAGAMRA.
TÁNCOS LÁNY, TRAFÓS ÉLMÉNYEKKEL, ÜL A SAROKBAN.
CSAK MEGFIGYEL.
BEÁLL, AMIKOR KÉRIK.
NEM ÁLL BE, AMIKOR KÉRIK.
NEM JÁTSZMÁZIK EGYÁLTALÁN.
CSAK NEM TUD ELINDULNI.
VAGY ELINDUL, DE MÁSHOVÁ, MINT KÉNE.
ERRŐL MÁR ÍRTAM SOKSZOR.
BENTI PANKA MA NEM VOLT ANNYIRA ERŐS.
KINTI PANKA EGY KICSIT NYEREGBEN ÉREZTE MAGÁT.
DE NEM TART EZ SOKÁIG.
SOKÁIG AZT HITTEM, HOGY ÉN LESZEK A NÉMA LÁNY, AKI ÍRÓ.
MOST AZT KEZDEM ÉREZNI, HOGY ÉN LESZEK AZ ÍRÓ LÁNY,AKI NÉMA VOLT.
MOSTANÁBAN SOKAT GONDOLKOZOM AZON, MIT ÉR AZ ÉLETEM.
ÚGY, AHOGY MOST VAGYOK.
SEJTEM, HOGY KI MIT GONDOL.
VAN, AKI POZITÍV MASZLAGGAL TÖMNÉ A FEJEMET.
VAN, AKI SZERETNÉ, HA MEG SEM SZÜLETTEM VOLNA.
A KETTŐ KÖZÖTT VAGYOK ÉN.
AZT GONDOLOM, HOGY NAGYON SOKAT HASZNÁL, HA MINDENT MEGTESZÜNK, HOGY JOBBAN LEGYÜNK.
NÉZTEM MA AZOKAT A FIATALOKAT, AKIKKEL EGYÜTT TÁNCOLTAM.
ISZONYÚAN IRTÓZTATÓ KAJÁKAT TÖMNEK MAGUKBA.
NAGYON ROSSZ ÉRZÉS ILYENKOR OTT ÜLNI, ÉS ENNI A KIS ZÖLDSÉGEIMET.
ÉLETEMBEN ELŐSZÖR ESZEMBE SEM JUTOTT BELENYÚLNI A MÁSIK ÉTELÉBE.
PEDIG ÁLTALÁBAN NEHEZEN ÁLLOM MEG.
MOST VALAHOGY OLYAN JÓ VOLT LÁTNI,HOGY ŐK IS ENNÉNEK VELEM ILYET,HA LENNE MÁS OPCIÓ.
PERSZE EZ IDŐ.
KÖNNYEBB VENNI, MINT ELKÉSZÍTENI.
ÉN ÉRTEM.
MOST KIVÉTELESEN NEM A KRITIKUS PANKA BESZÉL BELŐLEM.
CSAK TUDOM, HOGY MILYEN SOKAT SZÁMÍT.
AZ, HOGY MIT ESZEL.
HOGY MIT HORDASZ.
HOGY MILYEN A HAJAD.
HOGY MILYEN AZ ALAKOD.
ÍRTAM MÁR ERRŐL IS.
DE ÁLLANDÓAN ISMÉTELNEM KÉNE.
HOGY NEM MINDEGY.
MEGÉRDEMLITEK TI IS.
A JÓ ÉLETET.
A SOKKAL JOBBAN LEVÉST.
MERT AZ NAGYRÉSZT RAJTATOK MÚLIK.
MA BIZTOS LETT, AMI EDDIG ÉRZÉS VOLT.
HOGY MUSZÁJ VIGYÁZNI MAGAMRA.
HOGY JÓ ÉRZÉS EGÉSZSÉGES DOLGOKAT ENNI.
HOGY NAGYON JÓ ÉRZÉS NAPI KÉT ÓRÁT GÖRKORIZNI.
HA FÚ, HA FAGY.
NEM FÜGG SEMMITŐL.
CSAK ATTÓL HOGY TUDOD-E, MEGÉRI MAGADÉRT MEGTENNI.
ALLITERÁCIÓ.
A HÁROM M.
HÁLÁS VAGYOK MINDENKINEK,AKI NEM ENGEDI, HOGY AKÁRMILYEN ÉLETEM LEGYEN.
AZ NEM ELÉG.
HISZEN MÁR LEÍRTAM, HOL LESZEK 40 ÉVESEN.
EGÉSZSÉGES 40 AKAROK LENNI.
ÉS AZT NEM LEHET ELŐTTE 2 PERCCEL ELKEZDENI.
JÓ LENNE, HA KOMOLYAN VENNÉTEK, AMIT MONDOK.
TUDOM, HOGY MAGYARORSZÁGON EZ TABU TÉMA.
NEM FONTOS.
DE ÉN ABBAN HISZEK, HOGY MI TUDJUK, MI A JÓ NEKÜNK.
ÉS ÉN TUTIRA TUDOM, HOGY NEM JÓ NEKÜNK, AMI VAN.
TUDOM, MERT KIPRÓBÁLTAM SOKFÉLÉT.
ÉS TUDTAM MINDIG, HOGY MI VOLT A ROSSZ.
SAJNÁLOM, HA KI KELL MONDANOM, HOGY NAGYRÉSZT RAJTATOK MÚLIK, MILYEN NEGYVENESEK LESZTEK.
NEM KÉSŐ MÉG ELKEZDENI.
SZERETNÉM, HA TENNÉTEK MAGATOKÉRT.
MAGATOKÉRT, MAGATOKTÓL.
MOST.
Megosztás a facebookon
Csodálatos írás, köszönöm/köszönjük a kritikát :-)Nagyon jó látni, hogy sok zöldséget eszel, és milyen fantasztikusan fitt vagy. Amióta megláttalak, segít abban, hogy még tudatosabban étkezzem. (Habár eddig is ezt tettem, és 40 éves el is múltam, így én azt mondom, h szeretnék egészséges 70 lenni :-D ) A sok egészségtelen étel pedig az én hibám, sajnos túlhajszolom magam mostanában, és annyi időm marad csak, hogy beugorjak a boltba, és vegyek pár nasit, ami könnyű, mert a hátamon cipeltem a lapokat és a festékeket, ecseteket, és így kevés alma fért be. Ha hiszed, ha nem - Panka - szoktunk zöldségnapot tartani a terápián, sőt azokkal festünk, és azok a festmények még csodálatosabbak lesznek, mint amit a tenyerünkkel festünk. És KÖSZÖNÖM, hogy példát mutatsz nekünk! Legközelebb - ha jössz - újra a zöldségeshez megyek a kekszek helyett, ígérem. Más: sajnálom, ha rosszul élted meg azt, hogy édesanyád nem vehetett részt a mai táncon. Egy kemény próba volt ez úgy neked, mint nekem. Kerestem a legjobb megoldást, és ezzel kapcsolatban sikerült a végén olyan döntést hozunk, ami amellett szól, hogy legközelebb velünk táncoljon. Korábban tartottam olyan terápiát, amikor minden szülő részt vett a gyermekével, és ezt nagyon élveztem. Az szokatlan volt számomra, hogy csak egy szülő van benn, a többieké nem. De a mai alkalom után azt éreztem, hogy az anya-lánya viszony Klári és közted egy csodálatos barátság egyben. Ez elég ritka anya és lánya között, így meg kell becsülni. Örülök, hogy leírtad erről a véleményed - és habár már terápia után megbeszéltük, hogy legközelebb nem állítunk akadályt ennek - fontos, hogy leírd a fájdalmad. Ne feledd, hogy lehetőséget adtunk arra, hogy bármikor behívd őt. Szerettem volna, ha tudsz a kettő élmény között dönteni. Látom, hogy erős vagy, de szerintem a vágyainknak ne állítsunk akadályt, pláne ha van rá lehetőség. Várlak/várunk legközelebb is! Marjan
MINDIG MEG TUDSZ LEPNI. ES GYAKRAN LESZ UJ KEDVENC. MOST EZ. ☺